top of page

Építsünk hidat! TOP 7.7.1-H-ESZA-2019-00962

Nonprofit és civil szervezetek közötti együttműködés javítása Mosonmagyaróváron

A Szedd Magad! – a helyi civil közösségek kapacitásfejlesztése az alulról szerveződő közösségi együttműködések erősítése érdekében TOP-7.1.1-16-H-006-4 konstrukció keretében, „Építsünk hidat! – Nonprofit szociális intézmények és civil szervezetek közötti együttműködés javítása Mosonmagyaróváron projekt címmel benyújtott pályázatával a Dr. Sattler János Alapítvány a Széchenyi 2020 program keretében 2,5 millió forint 100% mértékű vissza nem térítendő európai uniós támogatást kapott alábbi programjainak megvalósítására.

 

Pályázatunkkal egy olyan programsorozatot indítottunk, mely a szociális ellátórendszerben dolgozók szakmai munkáját segítette előadások, szakmai tréningek formájában. Az eddig megvalósított programok között szerepelt egy mentálhigiénés tréningsorozat 5 alkalma, 2 mentálhigiénés előadás, egy képzőművészeti kiállítás.

A projekten belül tervezett események megvalósításával olyan kapcsolati tőkére tettek szert az intézmények dolgozói, melyek megkönnyítik munkájukat. A beavatkozás innovatív, a projekt során új módszer alkalmazásával különböző humán erőforrások kapcsolódtak össze. A közvetlen személyes ismeretségek eredményeként könnyebben kérnek segítséget a társintézményekben dolgozóktól és hatékonyabban tudják a megfelelő szolgáltatás irányába terelni klienseiket.

A pályázati forrásból elkészült az Alapítvány arculata és honlapja is.

Honlap-kép.png

A Rettegi Zsolt mentálhigiénés szakember  vezette szupervízió-sorozat elsődleges célja az volt, hogy segítsen abban, hogy a szociális szektorban végzett tevékenység okozta esetenkénti komoly lelki megterhelés megelőzését milyen módszerek alkalmazásával érhetik el, hogyan őrizhetik meg mentális kiegyensúlyozottságukat hosszú távon. A négy alkalommal (2019.11.18, 2020. 01.06, 02.03, 03.02.) megtartott kiscsoportos foglalkozásokon a konfliktus jellemzőivel, megszüntetésének módszereivel ismerkedtek meg az együttműködő partner szociális intézményekből (Család és Gyermekjóléti Központ, Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény, Családok Átmeneti Otthona, Gondoskodás Alapítvány) delegált résztvevők és önkéntesek. A bevatakozás helyszínein (pl. Család és Gyermekjóléti Központ, Családok Átmeneti Otthona) korábban nagyrészt EFOP-os EU-s pályázatok kerültek megvalósításra, így a pályázatokból rendelkezésre álló infrastruktúrát is ki lehetett használni. A tréning alatt önismereti- és konfliktuskezelői feladatokat oldottak meg, valamint gyakorlati feladatokat végeztek melyek munkájuk során abban segítenek, hogy az egyén által kitűzött célokat miként lehet egy velük szemben álló ember segítő közreműködésével elérni. A résztvevők véleménye szerint a képzés hasznos volt, mert az oktató sok olyan tényre és összefüggésre rávilágított, amelyre esetleg nem is gondoltak, és amely ismerete hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövőben eredményesebben tudják legyőzni mind munkájuk, mind a magánéletünk terén felmerülő akadályokat.

A Lelki egészségvédelem a szociális szakterületen dolgozók körében (Ép testben, ép lélekkel munkahelyünkön!) címmel a Család és Gyermekjóléti Központ, Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény, a Családok Átmeneti Otthona és a Gondoskodás Alapítvány dolgozói és önkéntesei számára meghirdetett zártkörű előadást 2020. január 17-én 10.00 órai kezdettel Dr. Martony Zsuzsanna mentálhigiénés szakember tartotta a Fehér Ló Közösségi Házban. Az előadó — akinek szakterülete a pszichiátria és geriátria —arra vállalkozott, hogy a különböző szociális szakterületen dolgozó munkatársak számára mentálhigiénés támogatást, gyakorlati tanácsokat nyújtson. Az előadás első részében a szociális szakma történetével ismerkedhettek meg a hallgatók, majd a különböző megbirkózási stratégiák erősítésével, életviteli tanácsadással is foglalkozott az előadó. A gyakorlatban dolgozó segítők, folyamatosan lelki terhelésnek vannak kitéve, mert saját személyiségük, teherbíró-képességük a munkaeszközük. A segítő kapcsolatban gyakran keletkeznek megoldandó problémák és konfliktusok. Ezeket nem mindig tudják egyedül megoldani, megrekedhetnek, vagy tévútra kerülhetnek, személyiségük sérülhet, mert sikertelenségként élik meg a helyzeteket. Az előadás támogató segítséget adott ahhoz, hogy a szociális szférában dolgozó kollégák a nehéz élethelyzeteket könnyebben el tudják viselni.

Balogh Tamást az alapítvány 2016-tól támogatja művészi pályafutása megvalósításában. A kortárs művész az In memoriam 1956 országos képzőművészeti pályázat különdíjasa volt 2016-ban, és 2018-ban a Hansági Múzeum által meghirdetett régiós Moson Megyei Tárlaton ugyancsak különdíjat kapott. A pályázati támogatásnak köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy a Dr. Sattler János Alapítvány 2020. 01. 30-án a Pálffy-villában megrendezze Balogh Tamás képzőművészeti kiállításának megnyitóját. Tamás autista fiatalember, akinek ez az alkalom volt az első önálló kiállítása. Az ifjú alkotó korábban szoros kapcsolatban állt együttműködő partnereink közül Család és Gyermekjóléti Központtal, akik életútja alakulását, mentális előmenetelét segítették. A kiállítás és megnyitó megrendezésével az SCR Madison Kreatív Stúdió Bt. kapott megbízást. A meghívottak között a partnerek, egykori tanárok, képzőművészek, szociális és karitatív szervezetek képviselői is szerepeltek. A kiállítás egy hónapig volt látogatható.

A Dr. Sattler János Alapítvány 2020. október 16-án Az Önkép, önértékelés, önbizalom, önbecsülés címmel, Mit tehetünk magunkért és egymásért? alcímmel Pál Ferenc katolikus pap, mentálhigiénés szakember részvételével zárt körben mentálhigiénés előadást rendezett. A koronavírus-járványhelyzetben az egészségügyi miniszter rendelkezésének megfelelően a szociális intézmények dolgozói nem online módon megrendezett képzéseken, előadásokon nem vehettek részt, ezért a jelenlevők önkéntes civil hallgatók voltak. A Család és Gyermekjóléti Központ, Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény, a Családok Átmeneti Otthona és a Gondoskodás Alapítvány dolgozói számára az előadásról a Mosonmagyaróvári Városi Televízió felvételt készített és azt a regisztrált intézményi dolgozók a számukra online megküldött, korlátozott ideig elérhető linken meghallgathatták. A képek a felvételről és annak megtekintéséről készültek. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

A Szedd Magad! – a helyi civil közösségek kapacitásfejlesztése az alulról szerveződő közösségi együttműködések erősítése érdekében TOP-7.1.1-16-H-006-4 konstrukció keretében, „Építsünk hidat! – Nonprofit szociális intézmények és civil szervezetek közötti együttműködés javítása Mosonmagyaróváron projekt címmel, a Dr. Sattler János Alapítvány TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00962 azonosító számmal benyújtott pályázatán belül a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény, a Család- és Gyermekjóléti Központ, a Családok Átmeneti Otthona, valamint a Gondoskodás Alapítvány munkatársai, önkéntesei részére tatai autóbuszos kirándulást szervezett. A közel százfős résztvevők egy csoportjáról az indulás előtt készült a fotó. A kirándulás során nem csak szakmai programra, a Tatán lévő szociális intézményeket meglátogatására kerül sor, hanem a pandémiában a frontvonalban dolgozók lelki feltöltődésére is lesz lehetőség a Fényes Tanösvény, és a tatai vár megtekintésével.

20210924_074024.jpg
bottom of page