Az egyesített Moson és Magyaróvár első polgármestere

​

A magyaróvári piaristáknál, majd a soproni bencéseknél tanult. Jogi tanulmányait Pozsonyban kezdte majd Budapesten végezte. Részt vett az első világháborúban harcolt az olasz és orosz fronton, több kitüntetéssel szerelt le. Közhivatalnoki pályáját Moson vármegyében kezdte 1920. júliusában közigazgatási gyakornokként, majd tiszteletbeli magyaróvári szolgabíró lett. 1923 nyarán Magyaróvár város megüresedett tanácsosi állását, az akkori polgármester Proszonits István kérésére helyettesként töltötte be.

A képviselőtestület szeptember 29-én pályázat útján nevezte ki városi tanácsossá, vezette a városi árvaszéket, intézte a kihágási és községi bíráskodást, ipari, iskolai, kulturális és a szabályrendeleti ügyeket. 1925-ben Proszonits István polgármester betegsége és halála miatt polgármester helyettes lett. Magyaróvár rendezett tanácsú város 1925. október 8-án tartott részleges tisztújító közgyűlésén, három jelölt közül fölényes többséggel szavazták meg dr. Sattler Jánost polgármesternek. Hivatali esküjében ígéretet tett, hogy „városának anyagi, erkölcsi, szellemi és kulturális haladásának fogja minden idejét és erejét szentelni”. További két alkalommal választották meg a város első polgárának, 1929-ben és 1939-ben, ez utóbbiként már Mosonmagyaróvár polgármestere.

Mosonmagyaróvár város 1939. június 28-i alakuló közgyűlésén még csak időlegesen lett polgármester az év végéig. 1939. december 20-án lett megválasztva polgármesternek, dr. Bobest Aladár ellenében 50:6 arányban. Hiva-talnokként óvatos és takarékos gazdálkodást folytatott, vigyázva a város háztartási egyensúlyára. Nem ígért hangzatos programokat, hanem az élet által hozott sokféle feladat megoldását.

1925-ben egy nemrég még nagyközségi megyeszékhely - melyet, a világháborút lezáró békediktátum gazdaságilag és társadalmilag is jelentősen érintett – vett át rendezett tanácsú városként 7830 lakossal. Ez a kisváros 1939-re önmagában 10115 fős, Mosonnal együtt összesen 16731 fős lett, közigazgatási területét tekintve, pedig megduplázódott. Működésének ideje alatt telepedtek - városunk korabeli ipari parkjába - az Ipartelepre a nagyvállalatok, mint Bauxit Rt., Grüneberg Fogkefegyár, Márkus Művek. A járás területéről Magyaróvárra jövő munkásemberektől, több mint kétszeresére emelkedett a városi autóbuszüzem járatainak száma.

A 20-as 30-as évekre váltak igazi lakóövezetté a korabeli városmagon kívüli területek, mint a Pozsonyi úti Majorok, a Károly-liget és a Mosonnal való egyesülést kieszközlő a Mosoni és a Vasúti út közti Újtelep. Polgármesterként lakóházát is itt építette fel 1930-ban, mely ma a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. székhelye. Sikeresen lobbizott, hogy a Budapest-Bécs autóút ne Sopronon keresztül menjen, hanem Magyaróváron. Az utak szilárd kocka-kőburkolattal való ellátása is megnőtt, gyarapodott a város három híddal is, a Parki betonhíddal és a Károly-ligeti ill. a Feketeerdei Duna fahíddal. Bővültek az oktatási intézmények, mint például a majroki iskola és a gimnázium, a Szaléziek fiúinternátusa is létrejött és a Gazdasági Akadémia is négy éves főiskolai rangra emelkedett. Jelentős kulturális és sportélet fejlődött, zeneiskolája és sportpályái lettek a városnak. Ekkor kezdtek el idegenforgalommal foglalkozni, az utak jó karban tartása, a szálloda- és vendéglátóipar fejlesztése, strandfürdő építése. Ezzel is függ össze a köztereink rendezése, a Városkapu-téri világháborús obeliszk, a 13-asok emlékműve, és a volt trianoni Hármashalom emlékmű, melyhez ingyen telket adományozott a város és a polgármester vette át megőrzésre. Sajnálatos módon, az ő idején történt meg a helyi zsidóság összeírása. A nyilas hatalomátvétel miatt, 1944 novemberére a városházán, a polgármester mellett is nyilaskeresztes pártmegbízott működött. 1944. december 5-én a magyaróvári temetőben a hősi sírok melletti padon önkezével vetett véget életének. Szinte az egész lakosság részvétele mellett temették el a város által adományozott díszsírhelyre. Síremléke a bejárattól nem messze jobbra található.

Özvegyétől, a törvényesen járó nyugdíjat a város 1946-ban arra hivatkozva tagadta meg, hogy férjével együtt erősen német érzelműek voltak és német érdekeket képviseltek a magyarság egyetemes érdekeivel szemben. A család a kilátástalanság miatt a szomszédos Ausztriába költözött. A világháborút követően személyéről és tevékenységének eredményeiről hallgattak.

Mosonmagyaróvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a rendszerváltás után 1999-ben, Mosonmagyar-óvár létrejöttének 60. évfordulója alkalmából posztumusz Pro Urbe díjat adományozott részére.  2007 óta a város-központ egyik utcája is az ő nevét viseli.

​

(Összeállította: Beregszászi Balázs levéltáros - 2014)

 

Sírját a Dr Sattler János Alapítvány 2016-ban felújíttatta. Az avatási ünnepségen Dr. Sattler János leszármazottai is részt vettek. Azóta, halálának napján az Összetartozás napjaként emlékezik meg az Alapítvány és koszorúznak sírjánál a városrészi egyesületek, Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata, a Városüzemeltető és Fenntartó (VÜF) Kft. és a Piarista Gimnázium.